„Sziasztok! (Mivel ezt a játékot gyerekkorom óta Gyilkososnak ismerem és játszom az aktuális osztályommal, így nehéz mást kitalálnom- elvonatkoztatnom tőle, ezért csak kicsit változtatok. Első játéknál, mikor körbe ültetem őket, tisztázzuk, hogy ki hogyan kacsint, mert van, aki nem tud, vagy olyan furán csinálja, hogy szegény a félcsapatot lekacsingatta már, de nem mindenkinek volt egyértelmű, pl két szemmel csinálja, stb.) Az én keretmesém: Most legyünk mi az erdő állatai. (Akár mindenki mondhat egy állatot, hogy ő ki). Viszont egyikünket elvarázsolt a banya és vérszomjas vadásszá változtatta. Áldozatait úgy szedi, hogy rákacsint a másikra és az meghal. Természetesen akkor látja csak, ha rád néz. Tudjátok: szemkontaktus. Ha lekacsintottak akkor mondani is kell, hogy meghaltam, de úgy, hogy lehetőleg ne áruld el ki a tettes, vagyis ne úgy, hogy a vadászra nézel. Ha valaki látta az esetet és gyanúsítani szeretne, az jelentkezik. Ha hárman jelzitek, akkor én számolok háromig és háromra egyszerre kell rámutatnotok a gyanúsítottra. Ha különböző tanulóra mutattok, akkor ti is meghaltok, vagyis kiestek a játékból. Akkor is, ha valaki tényleg a vadászra mutat. Most mindenki húz egy kis papírt a zsákomból, de nem hajthatjátok szét, csak ha mindenki megkapta és szólok. Az egyiken az van írva, hogy vadász. Akinél ez a papír van, őt varázsolta el a banya, neki kell kacsintania a többiekre. (Kiosztottam, megnézték) Mindenki megnézte, akkor kezdhetjük? (ha látom, hogy figyelnek, csak akkor szoktam mondani:) Akkor, mehet.”

Tihanyiné Szabó Krisztina
Célcsoport: 10-14