„A keretmesémet a Mikulásváráshoz találtam ki, mivel óvodapedagógus vagyok, és tapasztalataim szerint a gyerekek egyik kedvenc ünnepe a Mikulás. Ezt a játékot nagycsoportos,(6-7 éves) gyerekekkel játszanám. Sorba rendezzük a székeket úgy, mintha szánkón ülnénk. Előtte természetesen elég helyet biztosítok a játékhoz, a csoportszoba átrendezésével. Elmegyünk csengettyűs zenére egy meseerdőbe.(pl. Jingle bell, vagy Leopold Mozart: Zenés szánkázás.) „Utazás” közben mindenki kap egy kártyát, amit nem mutathat meg a társainak. A kártyákon mindenkinek az óvodás jele van, kivéve egyet, amin piros manósapka. Amikor elhallgat a zene, azt jelenti, megérkeztünk, kiszállunk, leülünk a mesesarokba, a szőnyegre. Akinél a piros sapka van, az a Mikulás egyik manója, akinek az a feladata, hogy manójelölteket toborozzon, akik segítenek ajándékot csomagolni, hiszen ilyenkor annyi a munka, hogy nem győzik. Leülünk törökülésbe, körbe. Akire a manó rákacsint, az szintén manó lett, segédkezhet e nagy, de örömteli munkában. Akire rákacsintott a manó, leteszi a jelét ábrázoló kártyát, hiszen ő már Mikulás segédje, nem óvodás. Aki sejti, ki a manó, felmutatja a jelét ábrázoló kártyát. Ha mindhárman felmutatták a jelüket, megnevezik azt, akire gyanakszanak. Ha nem ugyanarra mutattak, manók lettek ők is. Ha ugyanarra mutattak, az is manó lett, akire mutattak. Ha már csak hárman maradtak, a manó nyerte meg a játékot. Utána megbeszéljük, ki hogy érezte magát játék közben, mi az ami tetszett, mi az ami nem, ki hogyan tudta fenntartani a figyelmét, mi az ami segített neki. „

Sós Ágnes
Célcsoport: 5-9