„A játék nyitánya: A játékosok kismanók a tündér iskolában. A játékvezető, a fő tündér. A játékosok kört alkotnak, egyelőre állva, mindenki kifelé néz. A játékvezető mindenkinek megérinti a hátát a varázspálcájával. A kacsintó az a személy lesz, akinek a hátát erősebben megnyomja. Ez a manó mostantól tündérré változik, de nem árulja el senkinek. Mindenki egyszerre fordul vissza, amikor a játékvezető körbe ért. Ezután kezdődhet a játék: A kismanók körben ülnek, köztük a tündér. Az ő feladata az lesz, hogy rákacsintson a többiekre úgy, hogy csak az a játékos vegye észre, hogy mit csinált, akire kacsintott. Akire a tündér rákacsintott az kiesik a játékból, belőle már nem lehet tündér. Ha valaki észreveszi, hogy ki a tündér, akkor azt jeleznie kell, de egyelőre még nem árulhatja el, hogy kire gyanakszik. A cél, hogy a tündért, megfosszák a rangjától, mert ez a tündér bizony nem jó tündér lett, mert nem segíti a társait, hanem kiejti. Így vissza kell mennie a manó iskolába újra tanulni a jóságot. Ha már három játékos sejti, hogy ki a tündér, akkor nekik egyszerre kell rámutatniuk arra a játékosra, akire gyanakszanak. Ha nem ugyanarra mutatnak, akkor mindhárman kiesnek a játékból, ők már nem lesznek tündérek. Ha mindannyian ugyanarra mutatnak, akkor az a manó esik ki, akire rámutattak (akkor is, ha nem ő a tündér). (Ezt eltudom képzelni egy idősebb korosztálynak, (kamasz) a csábító szerepében is, aki mindenkinek kacsingat, és le kell leplezni 🙂 😉 Rómeót )”

Pákozdi Mariann
Célcsoport: 0-5