A játék neve, címe: Pocaklabda /Fagyott könyvek/ Sötét labirintus

A játék pedagógiai célja: Mivel a koronavírus miatti iskolabezárás a saját osztályomban nem tudtam levezetni az előre kigondolt játékomat, ezért a szervezőkkel egyeztetve a saját két kicsimmel itthon tartottam egy játékos félórát. A kislányom 9 éves, a kisfiam 6, ők voltak a közreműködők abban, hogy a játékok megvalósulhassanak.

A játék jellege: Együttműködési

A baleseti kockázat szintje: alacsony

Szükséges biztonsági intézkedések: A szobában a szőnyegek elpakolása volt csak fontos, nehogy elessenek a játékok során.

A részvevők száma jelen esetben csak két fő volt.

Résztvevők száma: 8 főnél kevesebb,

Résztvevők életkora: 5 évtől idősebb

Játékidő: 10-15 perc

Helyszín: A játék bárhol játszható

Helyigény: Nagyobb kör: Akkora hely, ahol a résztvevők hátra tudnak lépni

Eszközigény: Gumilabda / Könyvek/ Szemkendő (sál), építőkockák

Az előkészítés feladatai: A szobából együtt elpakoltuk a veszélyt jelenthető tárgyakat, előkészítettük a szükséges eszközöket, közben jól éreztük magunkat és izgalommal vártuk azt, hogy egy, a szokásostól eltérő játékhelyzetben együtt legyünk.

Az előkészítéshez szükséges idő: 0-5 perc

A résztvevők bevonásának lehetőségei: A ráhangolódás részeként fontosnak tartottam az együttes előkészületeket, hiszen kicsi gyerekekről van szó, akik nem szokták azt meg, hogy az anyukájuk most úgymond játékvezetőként játszik velük és azt sem, hogy videóra veszik, amint megoldják a feladatokat. A játékoknak először adtam egy saját nevet, de nekik jobb ötleteik voltak, így valóban kooperálva új neveket adtunk a játékoknak.

A játék megnyitása, nyitánya: Részletesen elmondtam a gyerekeknek, hogy mit fogunk most csinálni, miért van arra szükség, hogy videóra vegyük a feladatokat, miért készítjük elő a szobát, és mi fog történni a következő fél órában.

A játék menete, játékszabályok:POCAKLABDA: A játékosok feladata az volt, hogy egymással együttműködve egy gumilabdával elsétáljanak a szoba egyik feléről a másikra és vissza úgy, hogy csak a hasukkal tarthatták a labdát, a kezükkel nem nyúlhattak hozzá. Ha leesett a labda, újra a starthoz kellett menniük. Figyelni kellett egymás mozgását, nehogy a labda kiessen a szorításból.

FAGYOTT KÖNYVEK: A gyerekek azt a feladatot kapták, hogy a fejükön egy könyvvel sétáljanak körbe-körbe a szobában. Ha valamelyikük fejéről leesik a könyv, ő megfagy, megmerevedik és segítségért kiált. A másik játékosnak akkor oda kell mennie hozzá fején a könyvvel, leguggolni, visszatenni a másik játékos fejére a könyvet, majd újra továbbmenni. A gyermekeim életkorából fakadóan természetesen a kicsi volt az, akinek gyorsabban leesett a könyv a fejéről, de ez várható is volt.

SÖTÉT LABIRINTUS: A gyerekek feladata itt az volt, hogy egy építőkockákból előre épített pályán végigvezessék egymást egy szó nélkül (bekötött szemmel) úgy, hogy lehetőleg ne érjenek a kockákhoz. A bekötött szemű játékos áll elöl, társa hátulról a vállára tett kézzel irányítja szó nélkül, csupán fordítással, szorítással. Nem volt könnyű ilyen kicsi helyen megvalósítani a játékokat, de a vírus miatt nem szerettem volna szabadtérre menni most velük.

A játék lezárása: A legjobb visszacsatolás az volt, hogy amikor lejátszottuk a játékot és elkészültek a felvételek is, a gyerekek tovább folytatták mindegyiket, mert olyan jól érezték magukat a feladat során. Itt már ők variálták tovább a pályát, a feltételeket, egyszerűen továbbgondolták mindhárom feladatot.

Értékelés, jutalmazás, feldolgozás: Dicséret, ölelés, sok puszi és nevetés, valamint közös csokizás a feladatok végén.

Lehetséges továbbfejlesztések, variációk: Szabad térben mindenképpen kipróbálnám a játékot, mert a szoba elég szűkösnek bizonyult. Sajnos most máshol nem volt lehetőségünk kipróbálni.

A játékvezető speciális feladatai: Koncentrálni arra, hogy a saját gyermekeimmel meghatározott kereteken belül kell játszanom, nem „csak úgy”.

Egyéb/megjegyzés: Ugyan a játék teljes mértékben különbözött attól, amit a jelenlegi 8. osztályos tanulóimmal terveztem, mégis sok új dolgot adott. Kipróbálhattam magam egy szokatlan helyzetben, gyorsan kellett tudnom alkalmazkodni egy teljesen új tervhez, félre kellett tenni a szokásos „mindent előre jól megtervezek, hogy ne érjen meglepetés” hozzáállásomat, mindezt úgy, hogy a gyerekeim is jól érezzék magukat. Nem bánom, hogy így alakult. Néha a járatlan út jobb, mint a jól kitaposott.

A játékot lejegyezte: Göncz Dorottya