„Gondolatban újra utazhatunk. Képzeljétek el, hogy a tengeren hajókázunk. Kezdetben minden idillikus. De sajnos nem tart sokáig a kellemes hajókázás. Váratlanul feltámad egy vihar, vakító sötétségben érzed ahogy a hatalmas hullámok dobálják a hajót, veri az arcodat a zuhogó eső, hangosan dörög az ég, és a villámok nappali fényt hoznak pár másodpercig. A hajó nem bírt megküzdeni a hullámok erejével, felborult. Mindannyian a tengerbe estünk. De ez nem a Titanic, van mentőcsónak, mindenki bár félve, kiabálva, sírva, de bátran be tudott szállni a mentőcsónakokba. Elcsendesedik a vihar. Mindenki megmenekül. Az öröm határtalan. Igen ám, de mindenünk a hajón volt. És mivel mi a 21. században élünk, nem igazán tudunk tájékozódni műszaki kütyük nélkül. Tanácstalanul, reménykedve hogy erre jön egy felmentő hajó ringatózunk a vízen. Nem jön senki. De! Meglátunk egy szigetet, lakatlannak tűnik. Mivel szeretnénk kijutni a szárazföldre, éhesek, szomjasok vagyunk, muszáj megnézni a szigetet. Mivel sok regényben és filmben arról meséltek egész gyerekkorunkban, hogy milyen veszélyeket rejteget egy lakatlan sziget, senki nem mer önként kimenni a szigetre. Ezért muszáj eldöntenünk, hogy ki menjen ki. Én most titokban kiválasztok egy játékost akinek a feladata az lesz, hogy rákacsintson a többiekre úgy, hogy csak az a játékos vegye észre, hogy mit csinált, akire kacsintott. Akire a kiválasztott játékos rákacsintott az szegény megy a szigetre. Ha valaki észreveszi, hogy ki kacsint, akkor azt mondja, de nevet még nem. Ha már hármótok tudni véli, hogy ki kacsint, akkor nekik egyszerre kell rámutatniuk arra akire gyanakszanak. Ha nem ugyanarra mutatnak, akkor mindhárman mennek a szigetre. Ha mindhárman ugyanarra mutatnak, akkor az a játékos megy a szigetre, akire rámutattak. A szerencsések, a nyertesek a csónakban maradhatnak, várják, amíg a „kiesett” játékosoknak ki kell menniük a szigetre. „

Barnáné Kerekes Ágnes
Célcsoport: 14+