„Az osztályomba járó lányok többsége odavan a lovakért: Közép Amerika sziklás, sivatagos területein élt egy csapat vadló. Nagy egyetértésben, barátságban, szabadságban, egészen addig, míg hatalmas szárazság nem tört a vidékre. Minden nap el kellett dönteniük, hogy milyen sorrendben mehetnek le a patakhoz inni. Vezetőjük azt a módszert találta ki, hogy minden nap más dönti el a sorrendet, de ezt a többi ló nem tudhatta. Körbe álltak valamennyien és egymás szemébe kellett nézniük, Senki sem bámulhatta a földet vagy az eget. Akire a kiválasztott ló rákacsintott, az ivott utoljára a patak vizéből. És így tovább. Ha valamelyikük viszont megsejtette, hogy ki lehet a kacsintó, az ezt jelezhette, de várnia kellett addig, míg legalább hárman nem kezdtek gyanakodni. Akkor aztán egyszerre megnevezhették a kacsintó lovat. Ha nem ugyanarra a lóra tippeltek, akkor mindhárman kiestek, ha viszont ugyanarra, akkor az a ló baktatott a sor végére, még ha nam is ő volt a kacsintó. Ha már csak hárman maradnak játékban, akkor a kacsintó ló nyert és ő ihatott legelőször a patakból. Ha lefülelték, akkor legutólján. Természetesen a végén minden ló hozzájutott az éltető vízhez.”

Ambrusné Kluk Andrea
Célcsoport: 10-14 év